Nézőpont Intézet: a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát
A Nézőpont Intézet állásfoglalása szerint a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát, mert az ellenzék csak a tüntetés megrendezésére koncentrált, nem pedig annak következményeire. Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették – írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az intézet.
Mint írták, a számok a miniszterelnököt igazolják, a választók többsége az ő oldalán áll ebben a kérdésben, s a gyermekvédelem érdekében ellenzi a Pride-felvonulás megtartását, sőt a Pride-ot ellenzők tábora (51 százalék) még a Fidesz-tábort (44 százalék) is meghaladja.
Hangsúlyozták, hogy a többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció.
„Rég nem hibázott ekkorát az ellenzék. A hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések, s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a Pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon” – fogalmaztak.
Hozzátették:
ugyan tény, hogy az ellenzék sok embert vonultatott fel tegnap az utcán, a sok ember azonban nem automatikusan a többség; valójában az ellenzék szombaton beszorult egy kisebbségi pozícióba.
Emlékeztettek arra, hogy 2002-ben vagy 2006-ban is rengeteg támogatóját tudta mozgósítani a mai kormánypárt, az utcán a fideszesek sokan voltak, de a szavazóurnáknál kevesen.
„Orbán mesterterve egyszerű, a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A Pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton” – írták.
Kiemelték:
mivel az ellenzék Ursula von der Leyen és több brüsszeli képviselő támogatásával rendezte meg a szombati felvonulást, a kormányoldal sokszor emlegetett kritikáját is visszaigazolták: valójában Brüsszel érdekei szerint járnak el.
„Erős bizonyíték került a Fidesz kezébe, hogy ez egy bábellenzék, amely választási győzelme esetén bábkormányt alakítana” – írta közleményében a Nézőpont Intézet.
Forrás: MTI/ MNO
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!