Akkumulátor-feldolgozó üzem bővítéséről tartanak lakossági fórumot Bátonyterenyén
Személyesen és az interneten több mint 3600-an írták alá azt a petíciót, amelyet Berki Sándor, a térségben élő független országgyűlési képviselő indított azért, hogy megakadályozzák a bátonyterenyei SungEel HiTech Hungary Kft. bővítését. Az akkumulátor-feldolgozó üzem elleni küzdelem ezzel nem ér véget: a honatya május 9-re lakossági fórumot hirdetett, amelyre mások mellett a cég és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal képviselőjét is meghívták. Bő egy hónapja már tartottak közmeghallgatást az ügyben – a „köz”, vagyis az érintettek személyes jelenléte nélkül, online formában. A cég időközben megkapta a környezetvédelmi engedélyt, de ez csak arra jogosítja fel, hogy megkezdje a további részszakterületeket érintő engedélyeztetési eljárásokat. A vállalkozás a jövőben ismét végezne a telephelyen korábban már végzett hulladék-gazdálkodási tevékenységeket, továbbá egy új technológia beüzemelését is tervezi, Magyarországon először. A vezetőség hangsúlyozta, hogy a vállalat tevékenysége során szigorú magyar és európai uniós előírásokat követ, amelyek kifejezetten az emberi egészség és a környezet védelmét szolgálják.
Ezrek írták alá az akkufeldolgozó üzem bővítése ellen indított petíciót
Berki Sándor a portálunkhoz eljuttatott közleményében emlékeztetett: a SungEel az elmúlt években minden magyar jogszabályt, munkavédelmi előírást figyelmen kívül hagyott – emiatt sorozatosan kapták is a büntetéseket.
Ezek következtében, valamint a civilek kitartó tiltakozása eredményeként 2023-ban elvesztette működési engedélyét, ami azért is indokolt volt, mert az üzem nagyon közel van a lakóházakhoz, illetve vízbázis mellett helyezkedik el.
Az ideiglenesen bezárt üzem azonban 2024-ben visszakapta az engedélyét, illetve a cég azt is bejelentette: bővítik a területüket és a kapacitásukat.

Ez elleni tiltakozásul indított petíciót Berki Sándor független országgyűlési képviselő, amelyet több mint 3600-an aláírtak, ami nem meglepő, hiszen hatalmas a felháborodás a feldolgozó működése miatt.
„Ez nem gyártó-, hanem hulladék-újrahasznosító üzem, vagyis akkuhulladék-temető. A Bátonyterenyén élők attól félnek, ha bővítik a kapacitást, máshonnan is ide fogják hordani a veszélyes hulladékot. Csakhogy Nógrád nem akkutemető és nem feláldozható!”
– hangsúlyozta a honatya.
Várják a cég képviselőjét is a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozóról szóló lakossági fórumra
Berki Sándor korábban az üzemet is szerette volna bejárni, ám a SungEeltől azt a választ kapta, hogy a látogatás elsősorban a bátonyterenyei lakcímkártyával rendelkezők számára biztosított.
Ennek ellenére április 23-án mégis sikerült bejutnia, sőt: a cég képviselőjével is egyeztetett, akit meghívott a május 9-ei, a bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozóról szóló lakossági fórumra.
Az Ady Endre Művelődési Központban 17 órai kezdettel megrendezendő eseményen Berki Sándor mellett részt vesz Orosz István, Bátonyterenye polgármestere, illetve más országgyűlési képviselők és településvezetők, továbbá meghívást kapott a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal képviselője is.
„Köz nélküli közmeghallgatást” tartottak az akkuüzem ügyében
A SungEel Hungary Kft. környezeti hatásvizsgálati eljárásához kapcsolódóan korábban, április 14-re közmeghallgatást is kitűztek, amit online formában tartott meg a kormányhivatal.
Magyarországon ilyen fajsúlyos kérdésekben az érintett településeken sokáig „fizikailag” is megtartották a közmeghallgatásokat, azokon személyesen találkoztak a lakók és az adott cég, valamint az önkormányzat és a kormányhivatal munkatársai.
2023 februárjában azonban a CATL debreceni közmeghallgatása ordibálásba és pofozkodásig fajult botrányba fulladt, de később más, akkumulátorgyárak ügyében összehívott fórumokon is durva kritikával szembesültek a szervezők.
Feltehetőleg az ehhez hasonló kellemetlen jeleneteket elkerülendő 2023. áprilisban a kormány egy rendeletben megteremtette a „köz nélküli közmeghallgatások” intézményét.
A Telex beszámolójában emlékeztetett: a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hiába hangoztatta, hogy álláspontja szerint
„a helyi lakosok közmeghallgatásról való kizárása, a személyes megjelenés megtiltása sérti az érintett nyilvánosság részvételi jogait”…
Kényelmi szempontokkal magyarázta a „köz nélküli közmeghallgatást” a kormányhivatal
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal portálunk érdeklődésére közölte: ez az eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési formák egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie.
A kormányhivatal azért választotta a jogszabály által is engedélyezett közmeghallgatási formát, mert így egy egész nap nyitva állt a kérdések feltevésére. Továbbá könnyedén otthonról, írásba foglalva is feltehették kérdéseiket az érintettek.
A hozzászólás bárki számára engedélyezett volt, az eljárás teljes iratanyaga elérhető a honlapon. A kormányhivatal 15 napon belül minden kérdést, észrevételt megválaszolt, a jegyzőkönyv, valamint a kérdések és a válaszok bárki számára megismerhetők.
A közmeghallgatás módjával kapcsolatosan nem érkezett panasz.
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal a COVID-19 pandémia miatt tartott már személyes megjelenés nélküli közmeghallgatást 2021-ben, akkor videóhíváson keresztül.
Még csak az első akadályt vette sikerrel a SungEeel
A SungEel ugyan megkapta a környezetvédelmi engedélyt, de – mint a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal portálunk kérdéseire válaszolva rámutatott – ez csak arra jogosítja fel a céget, hogy megkezdje a további részszakterületeket érintő engedélyeztetési eljárásokat, így például
- a hulladékgazdálkodásit,
- a levegőtisztaság-védelmit
- és a katasztrófavédelmit.
Új technológia beüzemelését is tervezi az akkufeldolgozó üzem
A környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásban közzétett hatásvizsgálati dokumentáció szerint a SungEel Hitech Hungary Kft. jelenleg is veszélyes és nem veszélyes hulladékok telephelyi gyűjtését, előkezelését és hasznosítását végzi.

A vállalkozás a jövőben ismét végezni tervez a telephelyen korábban már végzett hulladék-gazdálkodási tevékenységeket – így az akkumulátoripari hulladékok közül a cella, modul és pack töltésmentesítését, valamint fizikai előkezelését.
Továbbá egy új technológia beüzemelését is tervezi, amely során Magyarországon először lehetővé válna akkumulátorcellákból közvetlenül termék előállítása egy forgó dobszárító, valamint hozzá kapcsolódó darálógépek használatával.
Jelentősen emelkedik a veszélyes hulladékok részaránya
A hazai és uniós szabályozás és jogalkalmazás változásainak következtében az akkumulátoripari hulladékok döntő többségben már most sem tekinthetőek nem veszélyes hulladéknak. Ez a jövőben a várhatóan hamarosan kiadásra kerülő hulladékjegyzék-módosításnak köszönhetően teljesen egyértelmű jogi helyzetet fog létrehozni: az akkumulátor-ipari hulladékok – az anód kivételével – veszélyes hulladéknak minősülnek.
Emiatt a vállalkozás által feldolgozandó hulladékok összesített mennyisége ugyan nem módosul jelentősen, azonban a veszélyes hulladékok részaránya jelentős mértékben emelkedik a teljes mennyiséghez mérten.

A vállalkozás a korábban engedélyezett 14 400 tonna hulladékhasznosítási kapacitást – amely eddig 8 400 tonna nem veszélyes és 6 000 tonna veszélyes hulladék arányban oszlott meg – 1 000 tonna nem veszélyes (anód) és 13 400 tonna veszélyes (katód, száraz jelly roll) hulladék arányban kívánja megosztani.
A szétszerelni tervezett mennyiség évi 8 000 tonna (ebből nem veszélyes 2 000 tonna és veszélyes 6 000 tonna). A szétszerelni tervezett mennyiségből 5 500 tonna kerülne hasznosításra az RTD megnevezésű akkumulátor-újrahasznosító berendezés segítségével.
Emellett tervezik veszélyes és nem veszélyes hulladék gyűjtését is a telephelyen évi 5 000 tonna mennyiségig – 2 000 tonna nem veszélyes hulladék és 3 000 tonna veszélyes hulladék megoszlásban –, amelyet hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező vállalkozásnak adnának tovább.
Tehát a tervezett teljes kapacitás évi 27 400 tonna (5 000 tonna nem veszélyes hulladék és 22 400 tonna veszélyes hulladék).
Összesített volumen alapján a vállalkozás nem fogja elérni a 2021-es hulladékgazdálkodási engedélyben engedélyezett mennyiséget sem, annál mintegy 600 tonna/év mennyiséggel kevesebbel tervez.
Minden rendelkezésre áll a telephelyen
A létesítmény egy nagy csarnoképületből és az ezekhez kapcsolódó kiszolgáló épületrészekből áll, amelyből a hulladékgazdálkodási tevékenység – a hulladék gyűjtésére és kezelést megelőző tárolására hasznosított raktárépületeket is beleértve – 9 112 négyzetméteren folyik.
A tevékenység végzéséhez jelenleg egy 6 869 négyzetméter alapterületű csarnoképület áll rendelkezésre. Ebben elsősorban a hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez szükséges gépek működnek, de bizonyos raktározási funkciókat is ellát – itt tárolják a feldolgozni kívánt hulladék egy részét.

Az ingatlan területén további hulladéktároló- és üzemi gyűjtőhelyeket alakítottak ki az üzemcsarnokon kívül.
A veszélyes hulladékok feldolgozásának arányában történő növelésére és az új technológiák bevezetésére a telephelyen minden rendelkezésre áll, a helyiségek adottak, a gyűjtőhelyek műszakilag megfelelőek, a hulladéktároló helyekhez vezető közlekedési útvonalak, valamint a tárolóterek burkolata egységesek és egybefüggőek.
Átállhatnak kétműszakos munkarendre, bővülhet a dolgozói létszám
A telephelyen a technológia és munkagépek üzemelése jelenleg csupán egyműszakos, de lehetőség van kétműszakos munkarend alkalmazására is reggel 6 és este 10 óra között a beérkező hulladékmennyiségétől függően. A délelőtti műszak 6-14 óra között, a délutáni pedig 14-22 óra között zajlik.
A jövőben továbbra is ezen munkarend alkalmazása tervezett a darálógépek, valamint az újra végezni kívánt technológiák – a cella- és modulvágás, valamint a pack szétszerelés – esetén. Az automata hulladékfeldolgozó RTD-berendezés használata viszont folyamatos – 24 órás – üzemmenetben tervezett, mivel a dobszárító felmelegítése hosszú időt vesz igénybe.
A cég éves szinten átlagosan 300 munkanappal számol, mivel nagy mennyiségű beérkező hulladék esetén a telephelyen szombati munkavégzés is tervezett.
Jelenleg átlagosan 40-50 ember dolgozik itt, közülük 20-25 szellemi-, 20-30 fizikai dolgozó. A várható maximális létszám az összes technológiai folyamat esetén és a többműszakos munkarend megvalósításával hozzávetőleg 130 fő, ebből 30-35 szellemi-, 90-100 fizikai dolgozó.
Félelmek és aggodalmak
A környezeti hatásvizsgálati eljáráshoz kapcsolódóan április 14-én online megtartott közmeghallgatás kapcsán közel negyven kérdésre, észrevételre válaszoltak a cég képviselői, illetve a szakértők.
Az egyik például így hangzott:
„Határozottan ellenzem hogy Bátonyterenyén tovább működjön az akkumulátor szétbontó üzem! Ennek a gyárnak, nem szabad itt üzemelnie! A város vízbázisa csak pár méterre található az üzemtől! Iskolák, óvodák és a lakóövezet 500m-re vannak ettől a mérgező gyártól! FÉLÜNK ÉS AGGÓDUNK!!”
A cégvezetés válaszában kifejtette, teljes mértékben megértik, hogy a lakosság részéről felmerülnek kérdések és félelmek egy olyan ipari tevékenységgel kapcsolatban, amely kevéssé ismert veszélyes anyagokkal dolgozik, és közvetlenül érinti a környezet és az emberek biztonságérzetét.
Szigorú magyar és uniós előírásokat követ a vállalat
„Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy tevékenységünk nem az akkumulátorgyártás, hanem a környezetünk védelme és a körforgásos gazdálkodás előmozdítása érdekében az akkumulátorok újrahasznosítása, mely az akkumulátorok gyártásánál lényegesen kevésbé veszélyes”
– írták.
Kitértek rá, hogy a vállalat tevékenysége során szigorú magyar és európai uniós előírásokat követ, amelyek kifejezetten az emberi egészség és a környezet védelmét szolgálják. A működésük bővítését megelőző környezeti hatásvizsgálati eljárásban a hatóság minden releváns szempontot – így a vízbázis, a lakóövezet, intézmények közelségét – részletesen vizsgált.

Mivel az üzem egy lakóövezethez viszonylag közeli iparterületen működik, a cégvezetés kiemelt figyelmet fordít arra, hogy betartsa a zaj-, légszennyezés- és vízbázisvédelmi előírásokat, és rendszeresen ellenőrizze saját hatásait.
Fontosnak tartották megjegyezni, hogy az üzem semmilyen anyagot nem bocsáthat ki ellenőrizetlenül a levegőbe vagy a vízbe, és minden kibocsátási pont mérhető, dokumentált, és hatóságilag felügyelt.

Annak érdekében, hogy a levegőminőséget hatékonyabban monitorozhassák, egy mesterséges intelligenciával kiegészített mérőberendezést telepítettek a telephelyen belülre, amely alkalmazásával tervezett a levegőben lévő szállópor összetételének elemzése.
Támogatja a nyílt párbeszédet a társaság – Itt van rá a lehetőség!
„Szeretnénk biztosítani Önt és a város lakosságát arról, hogy számunkra is fontos az itt élők egészsége, a természeti környezet megőrzése, és éppen ezért átlátható, ellenőrizhető, szabályozott körülmények között végezzük tevékenységünket. Társaságunk kész bármilyen további kérdés vagy aggodalom esetén részletes tájékoztatást nyújtani, és támogatja a lakosság, az önkormányzat és a hatóságok közötti nyílt párbeszédet”
– írták.
Ez utóbbira – a nyílt párbeszédre – nyújt lehetőséget az a lakossági fórum, amelyet Berki Sándor független országgyűlési képviselő hirdetett meg május 9-én, pénteken 17 órára, Bátonyterenyére, az Ady Endre Művelődési Központba.
Schveiczer Krisztián
Fotó: Facebook/SungEel HiTech Hungary
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!