Dohányboltból akart pénzt szerezni a hazaútra a nógrádi fiatal
A Salgótarjáni Járási Ügyészség bíróság elé is állított egy 18 éves férfit, aki azért tört be egy dohányboltba, hogy legyen pénze hazautazni. A tolvaj a rongálással 40 ezer forint, míg a lopással több mint 80 ezer forint kárt okozott a trafik tulajdonosának. A bíróság az ügyészségi indítvánnyal egyezően 8 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki rá, rendelkezve a pártfogó felügyeletéről is.
Kővel törte be a dohánybolt hátsó ablakát
A Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a fiatal férfi február 3-ra virradó éjszaka üres zsebbel sétálgatott Salgótarján belvárosában. Haza szeretett volna utazni falujába, de nem volt pénze a hazaútra, így elhatározta, hogy feltöri az útjába eső dohányboltot. Bement az üzlet melletti nyitott udvarba, egy nagy kővel betörte a bolt hátsó ablakát és bemászott.
A keze ügyébe kerülő dohánytermékeket tartalmazó dobozokat kikészítette az ablakpárkányra, majd az eladótérben akart kutakodni, azonban megszólalt a riasztó. A betörő ekkor a polcokon lévő dohánytermékből fogott, amennyit csak bírt, kimászott az ablakon és elfutott a városközpont irányába.
A vasútállomáson csípték nyakon a rendőrök
Az ellopott dohányáruk egy részét menekülés közben elszórta, a többit a vasútállomás közelében elrejtette, majd később visszament a dohánybolthoz. Magához vette az ablakpárkányra kikészített, otthagyott kartondobozt, összeszedte a menekülése közben az udvaron elszórt cigarettákat is, beletette őket egy közelben talált táskába, amellyel visszament a vasútállomásra, ahol a rendőrök rövid időn belül elfogták.
A tolvaj a rongálással 40 ezer forint, míg a lopással több mint 80 ezer forint kárt okozott a dohányboltnak.
Gyorsított eljárásban ítélték el a betörőt
A bíróság elé állítás az igazságügyi szervek munkáját könnyítő intézmény. Az ügyész egyszerű megítélésű ügyekben a terheltet a gyanúsítotti kihallgatásától számított harminc napon belül bíróság elé állíthatja, ha a bűncselekményre a törvény nyolcévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel.
Ezen eljárásban az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészségi indítvánnyal egyezően 8 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki, rendelkezve a pártfogó felügyeletéről is.
Az ítélet jogerős.
Fotó: ugyeszseg.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!