Top 50-es bűnözőre csaptak le a nógrádi rendőrök
Ismét egy top 50-es körözött bűnözőt csíptek nyakon a rendőrök Nógrád megyében. A 34 éves sóshartyáni férfi ellen hat elfogatóparancs volt érvényben, az egyik hozzátartozója lakásán csapott le rá a hatóság. Így jelenleg már nincs nógrádi illetőségű gaztevő a kétes értékű toplistán. A rendőrség egyik fontos feladata az elkövetők beazonosítása és elfogása, az eltűntek felkutatása. Ebben jelentős segítséget nyújtanak azok a lakossági bejelentések, amelyek a keresett személyek hollétére, felbukkanásuk lehetséges helyeire vonatkoznak. A hatóság éppen ezért a honlapján összeállította és rendszeresen frissíti a legkeresettebb bűnelkövetők listáját. Különösen veszélyes és fegyvert birtokló személyek is szerepelnek rajta, akik ellen hazai, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Hat elfogatóparancs volt érvényben a top 50-es bűnöző ellen
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai február 14-én Sóshartyánban fogták el azt a 34 éves férfit, aki a hatóságok elől rejtőzött. Összesen hat elfogatóparancs volt érvényben ellene.
A Balassagyarmati Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja rendelt el körözést vele szemben, mert határidőre nem vonult be a bíróság által kiszabott jogerős szabadságvesztésének letöltésére.
Sok volt a rovásán, így
- személy elleni bűncselekmények,
- kábítószer birtoklása,
- valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt.
A vármegyei rendőrség a közösségi oldalán adta hírül, hogy a rendőrök a férfit a hozzátartozójának lakásában fogták el, majd előállítását követően a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
Egy hónapja is rendőrkézre került egy toplistás nógrádi bűnöző
Ugyancsak a rokona lakásán rejtőzködött az a 43 éves férfi, akit egy hónapja Salgótarjánban fogtak el a Cserhát alosztály beosztottjai.
A bíróság még 2022 szeptemberében lopás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a salgótarjáni lakost, amelynek letöltését azonban nem kezdte meg. A múlt év végén már európai elfogatóparancsot is kiadtak ellene, így top 50-es körözöttként tartották számon.
Rendszeresen frissítik a legkeresettebb bűnözők listáját
A rendőrség egyik fontos feladata az elkövetők beazonosítása és elfogása, az eltűntek felkutatása. Ebben jelentős segítséget nyújtanak azok a lakossági bejelentések, amelyek a keresett személyek hollétére, felbukkanásuk lehetséges helyeire vonatkoznak.
A hatóság hat éve új módszert vezetett be a legveszélyesebb gaztevők elfogására: a honlapján összeállította és rendszeresen frissíti a legkeresettebb bűnelkövetők listáját. Különösen veszélyes és fegyvert birtokló személyek is szerepelnek rajta, akik ellen hazai, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
A rendőrök a nyilvánosság erejét a közösségi média segítségével is szeretnék felhasználni, hogy minél több bejelentés érkezhessen. Így az egyes körözéseket megnyitva az adatlapok megoszthatók a nagyobb közösségi csatornákon.
Amennyiben a police.hu-n megjelenített körözés megszűnik, a posztok beágyazásai is inaktívvá válnak.
Így lehet felkerülni a körözési toplistára
Az országos körözési toplistában egyszerre legfeljebb 50 bűnöző szerepelhet.
Ennek feltétele például, hogy az elkövetőt
- legalább öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűntett miatt elfogatóparanccsal körözik,
- legalább öt év végrehajtandó szabadságvesztésre jogerősen elítélték és ennek végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik,
- ötnél több különböző bűncselekményt követett el, vagy azok elkövetése miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik,
- különös, többszörös vagy erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, vagy bűnszervezetben követte el a bűncselekményt, illetve ezek miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében elfogatóparanccsal körözik,
- az elkövetett bűncselekmény a lakosság biztonságérzetét nagymértékben rontja.
Nincs már nógrádi bűnöző a toplistán
Az országszerte történt elfogásoknak hála szombat reggelre „mindössze” 45 név szerepelt a top 50-es listán, amelynek 6 szereplője nő.
A sóshartyáni bűnöző lekapcsolásának köszönhetően nógrádi illetőségű elkövető jelenleg nincs a legkeresettebb gaztevők között. Igaz, egy csalás miatt körözött 24 éves férfi a történelmi vármegye területén, a szlovákiai Losoncon született.
Fegyvere van, veszélyes – Kategorizálták a körözött bűnözőket
A körözött bűnözőket különböző kategóriákba sorolják a rendőrség honlapján.
Természetesen egyikük sem kezes bárány, ám a negyvenöt keresett személyből hatan különösen veszélyesnek minősülnek, kettejükről pedig azt is tudni lehet, hogy fegyverrel rendelkeznek.
A kábítószer-kereskedelemtől kezdve a gyermekpornográfián és a szexuális bűncselekményeken át egészen az emberölésig terjed a toplistások bűnlajstroma.
Nyomravezetői díjat tűztek ki a körözött bűnözőkre
Két bűnözőre nyomravezetői díjat is kitűzött a rendőrség.
Egy 52 esztendős szolnoki férfit csalás és költségvetési csalás miatt köröznek, nettó 200 ezer forinttal lehet gazdagabb, aki segít őt kézre keríteni.
Ennek az összegnek közel a tízszeresét, bruttó 2 millió forintot éri az a korábbi rendőr, akit embercsempészés bűntette miatt keresnek és a toplista egyik „legelőkelőbb” helyét foglalja el. A most 43 éves férfi körzeti megbízottként dolgozott szülővárosa, Baja kapitányságán, hivatali hatalmával visszaélve azonban embercsempészeket segített.
Bizalmasan kezelik a nyomravezető személyét
A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki a bűnöző felkutatását közvetlenül elősegítő olyan információval szolgál, ami az elfogását eredményezi. Az eljáró hatóság szükség esetén megteszi a tanúvédelmi intézkedéseket.
A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
Információval rendelkezik a bűnöző hollétéről? Ezt tegye!
A Magyar Rendőrség a körözési toplistás bűnözőket a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi.
A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy ha bárki felismeri, vagy információval rendelkezik a bűnözők hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással.
Hívni a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát lehet.
A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.
Illusztrációs fotó: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!