Lepukkant kéglik, többmilliós tartozások – Bérlakás-problémákkal küzd Bátonyterenye önkormányzata
Jelentős igény lenne az önkormányzati bérlakásokra Bátonyterenyén, a város azonban jelenleg mindössze egyetlen azonnal költözhető hajlékkal rendelkezik. Több mint negyven lakás ugyan üresen áll, ezek nagy része azonban teljes felújítást igényel. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a bérlők 30 millió forintos lakbértartozást halmoztak fel.
Orosz István, Bátonyterenye polgármestere a nemrég tartott lakossági fórumon úgy fogalmazott: hivatalba lépése, október elseje óta csaknem négyezer üzenetet kapott, ezek jelentős részében – mintegy hetven százalékában – önkormányzati lakások azonnali bérbe adását kérték tőle a lakók.
– A jelenlegi szerződések alapján 125 önkormányzati lakás van bérbe adva a városban, 43 áll üresen. Ez utóbbi azonban nem azt jelenti, hogy ennyit tudnánk azonnal kiadni, ezek jelentős része ugyanis teljes felújítást igényel. Mindössze egy darab olyan van, ami azonnal költözhető. Ráadásul a lakások jelentős része esetében nincsenek szerződések a közmű-szolgáltatókkal, mert az előzőleg ott lakók nem fizették a számlákat – ismertette Orosz István.
A polgármester hozzátette, hogy a bent lévő igények felmérése folyamatos. Az igénylők jellemzően nagyon nehéz szociális háttérrel, súlyos családon belüli problémákkal küzdenek, de – bármennyire is szeretnék – lehetetlen azonnali megoldást találni a helyzetükre. A jövő évi költségvetés tervezésénél kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy milyen módon tudnák lakhatóvá tenni az üresen álló lakásokat.
Több tízmilliós lakbértartozást halmoztak fel a bérlők
Nem könnyíti meg a likviditási gondokkal küzdő város helyzetét, hogy egyes bérlők nem tettek, tesznek eleget fizetési kötelezettségeiknek… A 2024. július 31-i állapot alapján 13 lakás kapcsán összesen több mint 15 millió forint úgynevezett behajthatatlan lakbértartozás halmozódott fel. Erre jön még az a tartozás, ami a jelenlegi állapotot tükrözi, és ugyancsak meghaladja a 15 milliót.
– A jó kommunikáció sok mindennek az alapja lehet és elvezethet a megoldáshoz. Nem biztos, hogy az azonnali inkasszó az… Éppen ezért felkeressük azokat, akik tartozást halmoztak fel és elmondjuk nekik, van lehetőségük arra, hogy egy tisztességes megállapodás keretében kezdjenek el törleszteni. Ellenkező esetben jogi lépéshez fogunk folyamodni – szögezte le Orosz István.
Máskülönben ezek a lakók nagy terheket rónak a társasházakra is, amelyek ráadásul a várostól nem, vagy sok esetben csak jelentős késéssel kapják meg az egyébként havonta fizetendő közös költséget. A városvezetés erre tervezi fordítani a kormányzat részéről nemrég Bátonyterenyének megítélt közel 47 millió forintos rendkívüli önkormányzati támogatás nagy részét. Ebből az összegből hathónapnyi elmaradást törlesztenek, a többit pedig ahogy a bevételek beérkeznek.
Illusztrációs fotó: Pixabay
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!