Itt a végeredmény: valóban a szélsőjobboldali Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
Egyedül azonban nem tudnak kormányt alakítani, koalícióra viszont egyik párt sem akar lépni velük. Szijjártó Péter már gratulált is a győzelemhez.
Valóban Szabadságpárt nyerte a vasárnapi ausztriai választásokat, két százalékkal megelőzve a konzervatív Osztrák Néppártot. A voksok több mint 97 százalékos feldolgozottságánál a következő eredmény alakult ki:
- Szabadság párt 28,8 százalék
- Osztrák Néppárt 26,3 százalék
- Szociáldemokraták 21,1 százalék
- Neos 9,2 százalék
- Zöldek 8,3 százalék
A Sörpárt és a kommunisták nem jutottak be a törvényhozásba. A részvétel 77,9 százalékos volt.
A véglegesnek tekinthető eredmények lényegében megegyeznek azzal, amit a voksolás után kiadott exit pollok jósoltak.
A Szabadságpárt azonban önállóan nem tud kormányt alakítani és egyik párt sem akar vele koalícióra lépni.
Az ÖVP jelenlegi kancellárja, Karl Nehammer, kizárta a velük való együttműködést és felszólított a szélsőjobb megakadályozására. A kancellár úgy fogalmazott: „lehetetlen olyannal kormányt alakítani, aki imádja az összeesküvés-elméleteket”.
A FPÖ kormányra kerülése egy populista, oroszbarát tömb kialakulását eredményezhetné Közép-Európában, amelynek hatása az Ukrajna és Szlovákia közötti területtől egészen Ausztria svájci határáig terjedne.
Herbert Kickl, az FPÖ vezetője, kihasználta a pandémia, infláció és háború által okozott bizonytalanságokat, a gazdasági problémákat a migrációra hárítva.
A párt politikája a magyarországi Fideszével és a csehországi ANO párttal mutat hasonlóságot, közös frakciót is alapítottak az Európai Parlamentben „Patrióták Európáért” néven.
A választások előtt két nappal náci botrány érintette az FPÖ-t: egy temetésen résztvevő prominens tagok SS-kedvelt dalt énekeltek, ami komoly felháborodást váltott ki. Az FPÖ szerint ez kegyeletsértés és tagadták, hogy közük lett volna a temetés megszervezéséhez.
Szijjártó Péter vasárnap a Facebook-oldalán értékelte a voksolás eredményét.
„Micsoda hétvége!! Csehország után a szomszédban is Patrióta-győzelem.
A Szabadságpárt még soha nem nyert parlamenti választást Ausztriában. Most viszont szövetségeseink végeztek az első helyen. Nem a háborúra, nem a migrációra és nem a genderpropagandára! Bravó, nagy-nagy gratuláció!”
– írta a magyar külügyminiszter.
Magyar News Online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!